Szeretettel köszöntünk Vallyon Imre
és a Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület honlapján!
Már Magyarországon is egyre ismerősebben hangzik Vallyon Imre neve, az ezoterikus igazságok keresői világszerte százával követték, és követik ma is előadásaira, elvonulásokra, vagy akár olvasóként könyvei, publikált jegyzetei oldalaira. Az új-zélandi maori törzs spirituális tanítójaként egy ősi legenda beteljesítője ő, mellette tanítja – élőszóban és írásban - az érdeklődőket az egyetemes, vallásmentes igazságokra, az univerzum működésének törvényeire, és a meditáció művészetére. Lelki tanítóként, és megvilágosodott, tiszta lelkű spirituális harcosként éli mindennapjait, amelyről személyesen is meggyőződhettünk találkozásaink alkalmával. 2007-től itthon is megtapasztalhatják lényének erejét mindazok, akik vele tartanak a hazai elvonulásokra, illetve akik elmerülnek könyveiben, írásaibanMT
Elvonuláson Imrével
Ha választ keresel megoldatlanságaidra, ha mély önismeretre tennél szert, ha szeretnél találkozni Önvalóddal, esetleg fényharcosként tenni egy tisztább földi létért – az Imre-féle meditációkon – az eddigi tapasztalatok szerint – sikerrel járhatsz. Vallásmentes, univerzális tanokkal és gyakorlati technikákkal vezet Imre Vallyon a spirituális harcos útjára. Az egyhetes, erdei környezetben töltött programsorozat kizökkent a mindennapokból, és mély befelé figyelésre késztet. A nagy válaszok pedig köztudottan a csöndben születnek…